Horgász Barátaim!
A szigligeti óriásharcsák szomorú története állóvízbe dobott kőként mozgatta meg a hazai horgásztársadalmat, ki-ki vérmérséklete szerint reagált a megtörtént borzalmasan véres eseményre. A megrázó tényeken kívül, a nagy anyagi biztonsággal, magas kapcsolati tőkével rendelkező, jól szórakozó elkövetők előkelő társadalmi pozíciója, önnön törvényeken felül álló, sérthetetlen, öntelt hite korbácsolta fel a kedélyeket és generált elemi indulatokat. Különböző portálokon -amelyek merték vállalni és nem törölték különböző érdekekből- és nálam is, a hozzászólások százai olvashatók e témában. Az összes közül, csak egy, nekem küldött, a helyzetre nagyon jellemző levélrészletet emelnék ki, mely jól érzékelteti a tettesek adott lelkiállapotát:
“Sok embert elkap az adrenalin, szerzés, a fogás ösztöne. Nem mondom, hogy helyes, de valahol értem! Gondold ezt a két barmot Györökön! Kiütnek néhány óra alatt félmillió értékű halat (nem rossz fizetés, akárhogy is vesszük). Mellette, gondold el azt az élményt, amit a halak megfogása adott. Néhány óra alatt kitépni 30 kg átlagsúlyban, több mint 10 halat. Ebben a kifordult világban, a minden erkölcsi gátlástól megszabadult emberek milyen jól szórakozhattak!”
A 2009. augusztusában meg(újjá)alakult Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. -adjunk nekik némi türelmi időt jószándékuk bizonyítására- egyik elsődleges, kiemelkedő tevékenységének érzi az új szemléletű halőrzés feladatát. Ennek értelmében kiemelt fontosságúnak, tájékoztatásra érdemesnek tartja a “Harcsa-mementó” írásomra való hivatkozást. Hittétek volna ezt valaha? Mert, én nem! Ha, a hangunk felér odáig, az már kezdésnek nem rossz jel! Talán ezen a fronton is megmozdul valami, a tisztességes többség érdekében? Úgy legyen!
Tudom, hogy az illegális halfogásnak -mint üzletszerű megélhetési forrásnak-Magyarországon nagy hagyományai vannak, se szeri, se száma, a nap-mint-nap nyilvánosságra került eseteknek és mindez még csak a jéghegy csúcsa. Tud valaki arról, hogy az akarattal, vagy véletlenül tettenért és nagyértékü eltulajdonítás, állatkínzás miatt elitélt tettesek milyen -példás, elrettentő- letöltendő büntetést kaptak az elmúlt időben? Még mindig bocsánatos bűn tiltott módszerekkel halat lopni, állatoknak fájdalmat okozni, bestiális módon kínozni a világnak ezen a felén? Nos, úgy tünik, igen! És ezen tevékenségüket nem befolyásolják év,- és napszakok, eső, hó, fagy, köd, éj, vagy nappal.
Alig fejeztem be előző -szigligeti esetet feldolgozó – írásomat és máris az éppen csak elkezdődött az új év hetedik napját írtuk. Ebben az év eleji -horgász szemmel- üresjárati hangulatban egykedvűen tallózgattam a különböző horgászportálokat, netán találok valami érdekeset. Aztán az egyiken -kerekre nyitott szemű, nemvárt meglepetésemben- az alábbi csevegésbe ütköztem:
Neszmély madártávlatból a csodás Duna parttal, nyáridőben.
“- Ma lenéztem a Dunára, ha már ilyen szép idő van. Hát nem kellett volna. A rabsicok pont akkor fogtak egy 30-as harit. Nem volt szép látvány…”
“- Én is láttam őket, és csináltam pár fényképet is, de aztán elkezdtek fenyegetőzni és inkább nem telefonáltam halőrnek. A harit én is olyan erős 25-30 kilóra tippeltem.”
“- A kapás botokat az épp nem halat vonszoló userek tisztes távolságban rejtegették a hóban. Furcsa is volt, hogy amint ballagok a parton, meglátom a jónépet, azok meg úgy eresztették el a botokat, mintha villanypásztor lenne. Hát 150 méterrel odébb nem jön velem szembe harcsát vontatva -ha jól láttam, nadrágszíjon- a kései mikulás?
Max. a külsérelmi nyomok alapján lehetett volna bizonyítani a külső akasztást, de, mire kivonszolta vízen, havon, sáron, sóderon az útra, szerintem a halat már nyúzni sem kellett, mehetett egyenesen a fazékba.”
“-Ismerem a fajtájukat. Gondolom, a hari egy helyi vendéglátó konyháján végezte, az ára pedig valamelyik, szintén helyi vendéglátóban átváltozott folyékony kenyérré. A végén még megsajnálom őket, a ,,megélhetési bűnözés”-ért.”
“- Ma Neszmélyen mentem le a partra a holtágaknál és Dunaalmás feléig sétáltam. Mivel egész éjjel és még nappal is esett így bőven belephette a nyomokat a hó. Ne reménykedj amúgy, a magányos sétád pusztán szerencse kérdése. Majd ha te is megismered a vermelő helyeket – amit a ,,kapás kollégák” már fejből nyomnak – akkor sétálj arrafelé többet!”
/A forrás megjelöléséhez a hozzászólók, különböző okokból… nem járultak hozzá./
Neszmély és az ominózus partszakasz az űrből.
Közismert, hogy a folyók öntisztulási, regenerálódási képessége az állóvízeknél sokkal nagyobb. Erre szép példa, az élővilága számára katasztrófális ciánmérgezést túlélő és lassan helyreálló, újra fejlődő Tisza esete. A folyókba beömlő csapadék,- és szennyvízek, egyéb szennyeződések részleges, vagy teljes tisztítása, kiiktatása tovább javít a helyzeten, azon vízek tisztasága, minősége ugrásszerűen javul, kedvező életfeltételeket, szaporodási lehetőséget biztosítva a bennük lévő életvilágnak. Azonban, ahol a bőség, ott előbb-utóbb megjelenik a bűn is!
Már eddig is sokat hallottam a dunai,- és egyéb folyóvízi rabsicok, az engedély nélkül horgászók -még a balatoninál is nagyobb mértékű- elszaporodásáról. Hiába no… a nagyon hosszú, több száz kilométeres, néha kanyargós, zegzúgos partszakaszok ellenőrzése majdnem megoldhatatlan feladat szervezetileg… ez szinte csábítja a megtévedt embereket az áhított gyümölcsre, a halak illegális, tiltott eszközökkel való fosztogatására. Szűkebb pátriájában mindenki tudott ezekről a közszájon forgó esetekről, de, hogy mindezt szemtanúk fényképekkel, videóval bizonyítsák, nos, ez újdonság volt számomra. Szinte belső kényszer hajtott a történtek alaposabb megismerésére, a dokumentumok közzétételére.
Internetes horgászbarátaim segítségével sikerült felvennem a kapcsolatot “anonim pergetővel”, a képek készítőjével, aki készségesnek mutatkozott, a fotókon kívül a tapasztaltakat is leírni, amit az alábbiakban közreadok:
A helyiek által harcsagödörként ismert hely… januári, gyakorló rabsiccal.
A harcsa fogását nem láttam. Így történt a dolog: gyalogoltam pergetőfelszereléssel a kiszemelt helyre egy bokros földúton, amikor félúton pecásokra lettem figyelmes. Hárman voltak, kettőnél volt bot. Ahogy megláttak, eldobták a botjaikat. Közelebb érve láttam, hogy eléggé suttyó fazonok, egyből tudtam, hogy miben sántikálnak. Nem ritka látvány a Dunán télen a gereblyéző… Gondolkodtam egy pillanat erejéig, hogy hívjak-e halőrt, de úgy döntöttem, hogy felesleges, inkább majd lesem őket, távolról, és ha folytatják a dolgot, akkor megpróbálok csinálni róluk pár képet. Gyalogoltam tovább a tervezett horgászatom helyére.
Nadrágszíjon vonszolt hatalmas harcsa.
Már majdnem ott voltam, amikor csobogásra lettem figyelmes. Egy fazon gyalogolt gumicsizmában a vízben, és -ha jól láttam- nadrágszíjra kötött harcsát vontatott maga után. Egy magas kövezést került így meg a vízben gyalogolva, gondolom, nem volt kedve a köveken botladozni a kb. 25-30 kilós harcsával. A haverja a kövezés hozzám közelebbi végén várta. Persze teljesen egyértelmű volt a szituáció innentől: a 200 méterrel visszább látott 3 suttyó és ez a 2 összetartoznak, és azokat előreküldték őrszemnek, hogy zavartalanul húzhassák kifelé a harcsát.
Odakiabáltam a harcsahúzónak, mi a helyzet, az meg mérgesen kiabált vissza valami érthetetlen dolgot, de a hangsúly eléggé agresszív volt. Elővettem a fotógépet és csináltam róla pár képet, amit meglátott és fenyegetve odajött hozzám (közben a másik ürge átvette a halat és húzta tovább). Kedvesen elmondta, hogy sokan vannak, és bármire képesek… Szerintem ott akkor csak az mentett meg, hogy majd’ 2 méter magas vagyok és nem merte vállalni a verekedést. Inkább ment és segített húzni a halat a haverjának. Közben persze nyomatékosította, hogy ne merjek halőrt hívni.
A neszmélyi harcsa utolsó útja.
Elég drága -legalábbis az én pénztárcámnak- a pergetőfelszerelésem, jobbnak láttam, ha nem akciózok, mert drága mulatság lesz.
A másik eset pár nap múlva történt. Most nem egyedül mentem, hanem jött velem haverom is. Nagyban pergetünk amikor látom, hogy jön 2 alak. Nem voltak olyan suttyó fejűek, mint a harcsás gereblyézők, gondoltam, ők is pergetni akarnak. Jöttek is, és beálltak mellém (tehát haver és közém!) 5 méterre.
Érted, ott a sok kilométer hosszú, szabad partszakasz, de ez beleáll a cipőmbe szinte… éééééééssssssss azzal a lendülettel, akasztja is le a horgot a keverőgyűrűről, és dob is a Dunába, de úgy, hogy engem keresztbe! Felszerelése egyszerű: nagy ólom, hármashorgok! Na, f..sza! Gyorsan kitekertem alóla a villantómat, felvettem a fotógépet. Bekapcsol, videó üzemmód, és elkezdtem felvenni. A videó azért lett ilyen rövid, mert magamba akasztottam a villantóm hármashorgát (mert a botomat nem mertem letenni, nehogy a másik ürge eltörje) és azzal szenvedtem, hogy megszabaduljak tőle. Elég kellemetlen lett volna, ha rám támadnak, én meg nem tudok normálisan védekezni, mert kezemben a bot, aminek a horga a hátamba van akadva. 
Halmánia által valamennyire javított kép…
Végül, hamar be is fejezte a dobálást, és elindultak mérgesen hazafelé. Ekkor csináltam róluk pár képet, de mint már mondtam, ez egy öreg gép, sok ideig tart, míg zoomol, ezért nem lettek valami élesek a képek. Azért értesítettem a halőrt, és elküldtem neki minden képet és a videót is mindkét esetről. Elvileg a halőrök fel vannak szerelve a megfelelő szoftverekkel, szóval tudnak élesíteni a felvételeken. Amúgy, amint hallom, a halőrök számára ismerős alakokkal hozott össze a sors…
Ennyit tudok mondani. Nem ismerem az elkövetőket, de annyit tudok, hogy helyiek. A felvételeket meg használd bátran.
Üdv. “anonim pergető”
Forrás: BALATONI HORGÁSZAT 2010
A CIKK FOLYTATÁSÁÉRT KATTINTS IDE!
Egyet értek azzal, hogy ezeket a zsiványokat le kell buktatni,hisz ezek a mi halainkat loják. De milegyen azokkal, akik az országunkat lopják el…? Amig ez utóbbit tűrjük és csak a ,,magunkfajtát,, merészkedünk űldözni,addig nem lesz áttörés amagyar élettérben.