Hosszú kihagyás után a 2006-os év folyamán kezdtem el újra a horgászattal foglalkozni. Mivel gyerekkoromban is a finom szerelékes horgászatot kedveltem igazán, ezért elsőként két feeder, majd az idei évben egy match botot szereztem be. Ezeknek a használatát kisebb – nagyobb bukkanókkal el is sajátítottam. És ami a legfontosabb a feleségemet és a fiamat is sikerült megfertőzni a horgászszenvedélyemmel, mindez odáig vezetett, hogy az idei évtől ők is engedéllyel rendelkező horgászokká váltak.
Na de mi köze ennek az első csukámhoz? Tavaly ősszel kölcsön felszereléssel sikerült belekóstolnom a pergető horgászat örömeibe egy balatoni kikötőben, ami három alkalommal hét gyönyörű balint jelentett. Ebből egyenesen következett, hogy karácsonyra egy pergető botot kértem a családtól. A szükséges kiegészítőket pedig az idei év során szereztem be. A balatoni mólókról eddig nem nagy siker kísérte a próbálkozásaimat. Azonban július első hétvégéjét Tahitótfaluban töltöttük a Duna mellett (a Visegrádi Palotajátékokhoz itt volt legközelebb elfogadható árú szállás) és én bizony elvittem a pergető felszerelésemet is. Pénteken délután meg is vettem aznapra és másnapra a jegyet, bár többen mondták, hogy minek, ha a halat úgy is visszaengedem, de szerintem ez így tisztességes.
Az első délután egyből sikerült is beszélnem egy helyi pergető horgásszal és kifaggattam a helyi viszonyokról (mit, merre, hogyan, s mivel). Este hétkor egyenes út vezetett a vízpartra, ahol a part mentén csukára, a mélyebb vízben balinra próbálkoztam. Nagy örömömre sikerült is megfognom a pergető felszerelésem legelső „áldozatát” egy húsz centi körüli balinkölyköt, bár némi üröm volt az örömben, hogy két villantóm a Dunába „veszett”.
Az első balinom a saját felszerelésemmel
Sajnos aznap este egy-két szúnyog támadásán kívül már nem történt semmi említésre méltó. Bár nagyon fáradt voltam másnap reggel ötkor már ott álltam azon a helyen ahol a helyi horgász is pergetett.
