Pár szó a történeleméről:
A bojlizás valamikor a 60-as években Angliában indult…. Ettől kezdve horgászok milliói figyeltek fel az új csalizási módszerre, mely forradalmasítani kezdte a hétköznapi pontyhorgászatot. Ekkor már majdnem ugyanazon módszerrel hajszálelőkével horgásztak nagyjaink, mint mi. Hozzáteszem, még nem létezett az úgynevezett bojli csaligolyó, hanem a legegyszerűbb pontycsalikkal próbálkoztak az elődök különböző növényi magokkal, kenyérrózsával, löncshússal, kutya-, macskaeledel, mindennel, amiről tudták, hogy hatásos lehet a ponty megfogásában. Meg kell, hogy említsük Gerry Savage és Jim Gibbinson Christian Yates, Rod Hutchinson, Chris Ball, Tim Paisley, Jack Hilton nevét, mivel ők voltak azok az emberek, melyek letették a bojlizás alapkövét, és a mai napig az ő tudásukból „építkezünk”.
Nagy izgalommal készültünk csapattársammal életünk első versenyére az Ecsédi Extrém pergetőkupára. De ne rohanjunk ennyire előre! Történetünket ott kezdeném, hogy én nemrég kezdtem el foglalkozni a pergetés művészetével.
)) A poszt lényege, hogy mindenki hozzon egy havert magával és az is egyet, hogy minél többen legyünk az “ellen” -el szemben! Csók mindenkinek!
“Ígértem, hogy a halőrzés területén bárkinek nyújtok segítséget, aki most szeretne csoportot alakítani. Elsőként “kocika” te jelezted az igényt, hogy köréd és blogod köré kisebb tenni akaró csoport jött össze. Bocsánat a várakoztatásért, de sajnos kevés időm jutott a halőrzési feladatokra, pedig látom a hozzászólásokból, hogy nagy a felbolydulás felétek és hát ezt a világért sem kéne lankadni hagyni, sőt amíg a felháborodás ekkora, addig lehet a legtöbb embert megnyerni az ügynek (nemcsak halőrt, hanem hivatalos személyeket is)!
Hosszú kihagyás után a 2006-os év folyamán kezdtem el újra a horgászattal foglalkozni. Mivel gyerekkoromban is a finom szerelékes horgászatot kedveltem igazán, ezért elsőként két feeder, majd az idei évben egy match botot szereztem be. Ezeknek a használatát kisebb – nagyobb bukkanókkal el is sajátítottam. És ami a legfontosabb a feleségemet és a fiamat is sikerült megfertőzni a horgászszenvedélyemmel, mindez odáig vezetett, hogy az idei évtől ők is engedéllyel rendelkező horgászokká váltak.
A 2009-es év számomra gyengébb volt mint az azt megelőző. De nem bánom, mert sok szép helyen jártam és egy kis fárasztásban is volt részem.
Legalább is az a véleményem, hogy elkezdődött valami a hazai horgászéletben! Végre látható jelei vannak annak, hogy MI horgászok végre megpróbálunk összefogni valamiért, ami a miénk. Nem engedjük, hogy más rátegye a kezét jogtalanul a nemzeti kincsre, ami a vizeinkben él! Vegyék már tudomásul, hogy itt nem lehet lopni, nem lehet a törvényt nem betartani. Más miért tudja betartani? De ne csak a rabsicoknál ragadjunk le, mert sok vendéglátós megveszi a lopott halat, és eladj a boltjában! Hiszen egy jól megtermett balatoni fogas, vagy harcsa beszerzése nem olcsó mulatság, de ha ötezeré megvan akkor tiszta a haszon! Amíg lesz piac, addig rabsic is, ha már nem lesz piac nem lesz kinek eladni a halat! Nem igaz? Max marad pár elvetemült, aki nem bír parancsolni a vérének el még is próbálkozni fog. Velük szemben sokkal könnyebben fel lehet lépni, mint egy szervezett banda ellen.
A szigligeti óriásharcsák szomorú története állóvízbe dobott kőként mozgatta meg a hazai horgásztársadalmat, ki-ki vérmérséklete szerint reagált a megtörtént borzalmasan véres eseményre. A megrázó tényeken kívül, a nagy anyagi biztonsággal, magas kapcsolati tőkével rendelkező, jól szórakozó elkövetők előkelő társadalmi pozíciója, önnön törvényeken felül álló, sérthetetlen, öntelt hite korbácsolta fel a kedélyeket és generált elemi indulatokat. Különböző portálokon -amelyek merték vállalni és nem törölték különböző érdekekből- és nálam is, a hozzászólások százai olvashatók e témában. Az összes közül, csak egy, nekem küldött, a helyzetre nagyon jellemző levélrészletet emelnék ki, mely jól érzékelteti a tettesek adott lelkiállapotát:
