A 2009-es év számomra gyengébb volt mint az azt megelőző. De nem bánom, mert sok szép helyen jártam és egy kis fárasztásban is volt részem.

A Sebes-Körösön horgászok a legtöbbet. Ez egy szeszélyes folyó szeszélyes halakkal. Régen fantasztikus domolykóállománnyal rendelkezett ami mára már gyérült. Egyre kevesebb és kisebb egyedek jönnek. Továbbá megtalálható az összes többi halfaj ami a nagyobb folyókba van ( Duna, Tisza). Van benne harcsa, süllő, ponty de még menyhal is, persze sokkal kevesebb mint az előbb említett vizekben. Nem kívánom részletesebben leírni a vizet, holott méltó lenne rá, hanem inkább az egyik történetemet szeretném megosztani veletek a sok közül ami ehhez a folyóhoz köt.

Tavasszal a tilalmi időbe sem szüneteltetem a hobbimat, de ilyenkor persze csak a megengedett pergető horgászatot gyakorlom. Egyébként egész évben pergetek, ritka az a horgászat amelyiken ne venném elő a pergetőcuccot, még ha csak 10 percre is. Mindemellett örömömet lelem feederezésben, matchezésben, folyóvízi úsztatásban, pontyozásban és bármilyen horgászmódszerben igyekszem megállni a helyem. Nade visszatérve a vízhez, egy magas betonlépcső környékét céloztuk meg édesapámmal. A lezúduló vizet sziklák fogják fel és utána kiszélesedik és mélyül a meder. Mivel sokat horgászom itt, nagyjából feltérképeztem a medret és igyekszem elkerülni az akadókat. Két nagy vízalatti akadó közötti terület ideális rablóhalazó hely a maga 3-4 méteres mélységével és homokos-sóderos talajával. Itt domolykózás közben be szokott jönni süllő és csuka is. Az utóbbi gyakran szákolás előtt menni is szokott az acélelőke hiánya miatt. A délutánt végigpergettem eredménytelenül. Fejesre és balinra dobáltam a gyorsabb és sekélyebb részeken. A nap már kezdte narancssárgára festeni a betont, a fákat és úgy az egész tájat. Ilyenkor valami megindul bennem, a véremben és ez a vadászösztön. Az adrenalin szintem megemelkedik és tudom, érzem, hogy bármelyik pillanatban elkezdődhet a vacsora a halaknál. Gyorsan felkötök a zsinórom végére egy acélelőkét és egy piros fejű jiggel ellátott sárga twisterrel indítok. Az első dobások üresek de nem váltok műcsalit. A szememmel a vizet kémlelem, hátha látok egy rablást, de semmi. Nem aggódok, jólesik nézni a környezetemet. Amikor a csali közel van reflexszerűen odapillantok és az utolsó pillanatban veszem észre, hogy a mélyből a műcsalim után úszik egy kilón felüli csuka. Sajnos már késő volt, mert túl rövid volt a kint lévő damil. Próbáltam visszavezetgetni a twistert de már gyanús lett a csukának és visszafordult a mélybe. Még próbálkoztam, de aznap nem volt több érdeklődő. Jövőhét szombatra esett Május elseje aminek a megünneplése másodikára lett elhalasztva különböző okok miatt. Mivel a szombat az szombat, így édesapámmal elindultunk délután ugyanarra a helyre. Az egy héttel korábbi eseten felbuzdulva gyors összeszerelést követően repült is ugyanaz a műcsali ugyanarra a helyre. Miközben igyekeztem minél jobban végigpásztázni a medret elakadtam egy vízalatti farönkben és ott maradt a műcsalim. Mivel még egy ugyanolyan nem volt, így kénytelen voltam valami mást keresni.

A bejegyzés folytatása a Halmánián, katt ide!