Posts Tagged ‘yourfish’

Bojlizás észszerűen II-Botok és, orsók

2010.március.3

Pár szó a történeleméről:

A bojlizás valamikor a 60-as években Angliában indult…. Ettől kezdve horgászok milliói figyeltek fel az új csalizási módszerre, mely forradalmasítani kezdte a hétköznapi pontyhorgászatot. Ekkor már majdnem ugyanazon módszerrel hajszálelőkével horgásztak nagyjaink, mint mi. Hozzáteszem, még nem létezett az úgynevezett bojli csaligolyó, hanem a legegyszerűbb pontycsalikkal próbálkoztak az elődök különböző növényi magokkal, kenyérrózsával, löncshússal, kutya-, macskaeledel, mindennel, amiről tudták, hogy hatásos lehet a ponty megfogásában. Meg kell, hogy említsük Gerry Savage és Jim Gibbinson Christian Yates, Rod Hutchinson, Chris Ball, Tim Paisley, Jack Hilton nevét, mivel ők voltak azok az emberek, melyek letették a bojlizás alapkövét, és a mai napig az ő tudásukból „építkezünk”.

» Olvasd tovább: Bojlizás észszerűen II-Botok és, orsók

Szevasztok Pecások!

2010.február.2

Lassan itt a tavasz, rügyeznek a fák….blal..bla..bla meg irthatnám a sok sületlenséget, de nekem erre nem áll rá a tollam. a lényeg hogy végre látom a  fényt az alagút végén. Igaz nem lettünk sokkal többen, de valami elkezdődött. Valami elkezdődött, ahogy korábban írtam. Sok sok segítőkész pecás jelentkezett és csak úgy dől a panasz áradat. Szerintem mindenkinek van egy jó kis rabsicos története, ami vele történt meg. Ráadásul nem is a szőke norvégok csinálják, kivéve néhány kisbalatoni esetet leszámolva. Ott meg most a haverom lesz a kájembé, úgyhogy azoknak is sanyi. Na szóval jön a tavasz, a botokat lassan elő kell venni mindenkinek ha tetszik hanem. Én régi módi vagyok ritkán járok télen pecálni, akkor is max jégre. Már nem fiatal hamvas lányokkal álmodom, hanem csücsörítő pontyszájakkal! :) )) A poszt lényege, hogy mindenki hozzon egy havert magával és az is egyet, hogy minél többen legyünk az “ellen” -el szemben! Csók mindenkinek!

Elkezdődött..

2010.január.18

Legalább is az a véleményem, hogy elkezdődött valami a hazai horgászéletben! Végre látható jelei vannak annak, hogy MI horgászok végre megpróbálunk összefogni valamiért, ami a miénk. Nem engedjük, hogy más rátegye a kezét jogtalanul a nemzeti kincsre, ami a vizeinkben él! Vegyék már tudomásul, hogy itt nem lehet lopni, nem lehet a törvényt nem betartani. Más miért tudja betartani?  De ne csak a rabsicoknál ragadjunk le, mert sok vendéglátós megveszi a lopott halat, és eladj a boltjában! Hiszen egy jól megtermett balatoni fogas, vagy harcsa beszerzése nem olcsó mulatság, de ha ötezeré megvan akkor tiszta a haszon! Amíg lesz piac, addig rabsic is, ha már nem lesz piac nem lesz kinek eladni a halat! Nem igaz? Max marad pár elvetemült, aki nem bír parancsolni a vérének el még is próbálkozni fog. Velük szemben sokkal könnyebben fel lehet lépni, mint egy szervezett banda ellen.

Higgye el mindenki, hogy 350.000 ember már tud érdeket képviselni és érvényesíteni is! A törvények minket védjenek, ne a lopót, azt aki mindent visz, mint a piros hetes. Nem látom elveszett ötletnek az aláírásgyűjtést sem, ami akár egy népszavazás alapja lehetne a törvény szigorítása érdekében!

Sziasztok!