A bojlizás valamikor a 60-as években Angliában indult…. Ettől kezdve horgászok milliói figyeltek fel az új csalizási módszerre, mely forradalmasítani kezdte a hétköznapi pontyhorgászatot. Ekkor már majdnem ugyanazon módszerrel hajszálelőkével horgásztak nagyjaink, mint mi. Hozzáteszem, még nem létezett az úgynevezett bojli csaligolyó, hanem a legegyszerűbb pontycsalikkal próbálkoztak az elődök különböző növényi magokkal, kenyérrózsával, löncshússal, kutya-, macskaeledel, mindennel, amiről tudták, hogy hatásos lehet a ponty megfogásában. Meg kell, hogy említsük Gerry Savage és Jim Gibbinson Christian Yates, Rod Hutchinson, Chris Ball, Tim Paisley, Jack Hilton nevét, mivel ők voltak azok az emberek, melyek letették a bojlizás alapkövét, és a mai napig az ő tudásukból „építkezünk”.

Majd elérkeztek a 70-es évek, mely egy fokkal magasabb szintre emelte a bojlizást és ekkor indult el tudományos módon a bojlikészítés is. Azt tudnunk kell, hogy akkoriban az angol vizek nem kedveztek a pontyoknak, és pontyhorgászatnak, így két személyt ki kell emelnünk ebből az időszakból, akik meghatározók voltak: Chris Yates, aki abban az időben 20 kilón felüli pontyot fogott, illetve Fred Wilton, aki kifejlesztette barátai és tudósok segítségével a bojli ősatyját. Volt is riadalom akkoriban Angliában, mely nem kis hisztériát váltott ki a pontyhorgászok körében, mindenféle misztikum járta körül ezt a csalit és féltek, hogy az angliai halastavak pontyai el fognak tűnni. Ekkor a kíváncsi horgászok már nemcsak Angliában próbálkoztak csalijukkal, hanem más európai országokban is, mint pl. franciaországi vizeket is kipróbáltak.

Majd 1986-ban mindenki felfigyelt Kevin Ellisre, aki Cassien tározón fogott egy 34,45 kilós tükörpontyot. Nos, akkor indult meg igazán a bojlizás, s fejlettebb nemzetek pontyhorgászai ellepték Franciaország vizeit. Ekkor alakultak a nagy, neves cégek: Richwort, a Nutrabaits, aromáival fellépő Rod Hutchinson, Solar, Mainline, Pelzer.

Folytatásért katt ide!

Ekkor ismerkedtem meg jobban a csapattársammal és azóta jó barátommal, Csák Pistivel. Ő segítet az elején, hogy jobban megismerjem ezt a fajta horgászatot, és persze hogy fogjak is valamit. Eközben Szapitól is kezdtem ellesni sokkmindent, hogy minél jobb legyek. Mondanom se kell, rengeteg élménnyel és halfogással gazdagodtam hála nekik. Olyan november környékén, egy telefonbeszélgetés során vetette fel sógorom, hogy nincs-e kedvem indulni egy versenyen. Elmondta, hogy egy bányatavon lenne és, kapitális halak is rejtőznek benne, nem is kevés! Egy másodpercig haboztam, mivel nem vagyok egy nagy pergető, ráadásul csónakból kell horgászni, amihez nemhogy nem vagyok hozzászokva, nem is pecáztam tán vagy kétszer. Lesz, ami lesz, igent mondtam.

Csapattársam egy „hatalmas” fenekeszeggel.

Szerezzek egy csapattársat, és már szól is az érdekünkben, hogy indulhassunk. Egyből telefon Pistinek. Persze, hogy egyből igent mondott, nem kellet győzködni. Telefon sógornak, hát persze hogy indulunk. Nagyon megörültem, már csak az asszony pajtásnak kell valahogy beadagolni. Hál istennek nagyon megértő párom, van, így nem volt nehéz küzdelem. Miután Pisti is meggyőzte kedves feleségét,- ezúton is köszönöm- hogy ez fontos és kell, már terveztük is a versenyt. Első lépés, jelentkezni kell. Ez nem volt nehéz, az internet világában egy-két kattintás és kész. Második lépés, befizetni a nevezési díjat. Egy kis banki utalás, ez is megvan. Kell még egy elektromos motor, egy bojlis merítő. A kiírásban még szerepelt, „a csak szakáll nélküli, vagy behajlított szakállú horoggal lehet horgászni!” mondat is. Nekünk ezzel semmi gondunk, hiszen mi amúgy is szeretjük óvni a halakat. A felszerelésünkre nem szeretnék kitérni, hiszen nem vagyunk unatkozó milliomosok, és nem szponzorál minket senki. Meg amúgy is, teljesen mindegy, hiszen a hal úgysem látja. Ami szerintem egy ilyen versenyen fontos felszerelés szempontjából, hogy legyen egy megbízható orsónk és egy kényelmes és jó botunk. Az, hogy milyen márkájú teljesen mindegy! A motort Szapi adta, sőt még kaptunk egy radart is, cserébe annyit kért, hogy jussunk tovább különben szétrúgja a …. Hát megpróbáljuk. Merítőt egy sporttárstól kaptunk. (Köszönjük mindkettejük segítségét). Miután megvan mindenünk, márcsak készülni kell a versenyre! Ezután ha kellet, ha se állandóan mentünk pecálni edzés címszó alatt. Szereztük be az infókat és egyre tudatosabban próbáltunk készülni a versenyre. Mivel sokan a gumira esküdöztek, beszereztünk töménytelen mennyiségű gumihalat és twisztert. Főként Csukára számíthattunk, ezért szereztünk még be kanalakat és körforgókat. Teljes a paletta! Már csak azt kéne kitalálni, mivel is lehetne fogni. Na ez az, amit soha nem lehet tudni. Közben meglett a verseny kiírás is, mi a December 19.-i selejtezőn veszünk részt. Az első öt fog továbbjutni. Nem volt főcélunk a továbbjutás, inkább csak tapasztalatgyűjtés. A továbbjutás csak álom volt. Mivel szombaton volt a verseny elterveztük, hogy már pénteken lemegyünk edzeni, ismerkedni. Némi telefonos egyeztetés után szereztünk szálláshelyet egy kedves idős házaspárnál. Jöttek a nyugtalan éjszakák, majd eljött a várva várt nap.

Folytatás a Halmánián, katt ide!

Nemrégiben a “Dunai fosztogatók” c. írásomhoz “hatóság” szólt hozzá /63. sorszám/ és -többek között- halőrzéssel kapcsolatos kérdéssel fordult hozzánk. Véleménye szerint sokkal több halőrre lenne szükség, több intézkedési, cselekvési joggal felruházva. Mind emellett, ő maga szívesen részt venne egy halőrzési, elméleti és gyakorlati képzésen, letenné a halőri, halőrzéssel kapcsolatos szakirányú vizsgát is… ehhez a dicséretes szándékához kért egy kis tájékoztatást, útba igazítást, tőlünk.

Jantner Csaba a Paksi Sporthorgász Egyesület alelnöke és halászati őri csoportjának vezetője már jó ismerősünk, rabsic tevékenység, orvhalászat hivatásszerű üldözésével, halőrzéssel kapcsolatban -büszkén mondhatjuk- a szakértőnk. Őt kértem meg a válaszadásra, egy általános eligazításra és mindenre, amit erről a témáról tudnunk illik. Készségesnek mutatkozott! Nem is húzom tovább az időt, átadom a szót neki:

“Ígértem, hogy a halőrzés területén bárkinek nyújtok segítséget, aki most szeretne csoportot alakítani. Elsőként “kocika” te jelezted az igényt, hogy köréd és blogod köré kisebb tenni akaró csoport jött össze. Bocsánat a várakoztatásért, de sajnos kevés időm jutott a halőrzési feladatokra, pedig látom a hozzászólásokból, hogy nagy a felbolydulás felétek és hát ezt a világért sem kéne lankadni hagyni, sőt amíg a felháborodás ekkora, addig lehet a legtöbb embert megnyerni az ügynek (nemcsak halőrt, hanem hivatalos személyeket is)!

A cikk folytatása Balatoni Horgászat 2010 blogon!

Hosszú kihagyás után a 2006-os év folyamán kezdtem el újra a horgászattal foglalkozni. Mivel gyerekkoromban is a finom szerelékes horgászatot kedveltem igazán, ezért elsőként két feeder, majd az idei évben egy match botot szereztem be. Ezeknek a használatát kisebb – nagyobb bukkanókkal el is sajátítottam. És ami a legfontosabb a feleségemet és a fiamat is sikerült megfertőzni a horgászszenvedélyemmel, mindez odáig vezetett, hogy az idei évtől ők is engedéllyel rendelkező horgászokká váltak.

Na de mi köze ennek az első csukámhoz? Tavaly ősszel kölcsön felszereléssel sikerült belekóstolnom a pergető horgászat örömeibe egy balatoni kikötőben, ami három alkalommal hét gyönyörű balint jelentett. Ebből egyenesen következett, hogy karácsonyra egy pergető botot kértem a családtól. A szükséges kiegészítőket pedig az idei év során szereztem be. A balatoni mólókról eddig nem nagy siker kísérte a próbálkozásaimat. Azonban július első hétvégéjét Tahitótfaluban töltöttük a Duna mellett (a Visegrádi Palotajátékokhoz itt volt legközelebb elfogadható árú szállás) és én bizony elvittem a pergető felszerelésemet is. Pénteken délután meg is vettem aznapra és másnapra a jegyet, bár többen mondták, hogy minek, ha a halat úgy is visszaengedem, de szerintem ez így tisztességes.

Az első délután egyből sikerült is beszélnem egy helyi pergető horgásszal és kifaggattam a helyi viszonyokról (mit, merre, hogyan, s mivel). Este hétkor egyenes út vezetett a vízpartra, ahol a part mentén csukára, a mélyebb vízben balinra próbálkoztam. Nagy örömömre sikerült is megfognom a pergető felszerelésem legelső „áldozatát” egy húsz centi körüli balinkölyköt, bár némi üröm volt az örömben, hogy két villantóm a Dunába „veszett”.

Az első balinom a saját felszerelésemmel

Sajnos aznap este egy-két szúnyog támadásán kívül már nem történt semmi említésre méltó. Bár nagyon fáradt voltam másnap reggel ötkor már ott álltam azon a helyen ahol a helyi horgász is pergetett.

Folytatás a Halmánián, katt ide!

A 2009-es év számomra gyengébb volt mint az azt megelőző. De nem bánom, mert sok szép helyen jártam és egy kis fárasztásban is volt részem.

A Sebes-Körösön horgászok a legtöbbet. Ez egy szeszélyes folyó szeszélyes halakkal. Régen fantasztikus domolykóállománnyal rendelkezett ami mára már gyérült. Egyre kevesebb és kisebb egyedek jönnek. Továbbá megtalálható az összes többi halfaj ami a nagyobb folyókba van ( Duna, Tisza). Van benne harcsa, süllő, ponty de még menyhal is, persze sokkal kevesebb mint az előbb említett vizekben. Nem kívánom részletesebben leírni a vizet, holott méltó lenne rá, hanem inkább az egyik történetemet szeretném megosztani veletek a sok közül ami ehhez a folyóhoz köt.

Tavasszal a tilalmi időbe sem szüneteltetem a hobbimat, de ilyenkor persze csak a megengedett pergető horgászatot gyakorlom. Egyébként egész évben pergetek, ritka az a horgászat amelyiken ne venném elő a pergetőcuccot, még ha csak 10 percre is. Mindemellett örömömet lelem feederezésben, matchezésben, folyóvízi úsztatásban, pontyozásban és bármilyen horgászmódszerben igyekszem megállni a helyem. Nade visszatérve a vízhez, egy magas betonlépcső környékét céloztuk meg édesapámmal. A lezúduló vizet sziklák fogják fel és utána kiszélesedik és mélyül a meder. Mivel sokat horgászom itt, nagyjából feltérképeztem a medret és igyekszem elkerülni az akadókat. Két nagy vízalatti akadó közötti terület ideális rablóhalazó hely a maga 3-4 méteres mélységével és homokos-sóderos talajával. Itt domolykózás közben be szokott jönni süllő és csuka is. Az utóbbi gyakran szákolás előtt menni is szokott az acélelőke hiánya miatt. A délutánt végigpergettem eredménytelenül. Fejesre és balinra dobáltam a gyorsabb és sekélyebb részeken. A nap már kezdte narancssárgára festeni a betont, a fákat és úgy az egész tájat. Ilyenkor valami megindul bennem, a véremben és ez a vadászösztön. Az adrenalin szintem megemelkedik és tudom, érzem, hogy bármelyik pillanatban elkezdődhet a vacsora a halaknál. Gyorsan felkötök a zsinórom végére egy acélelőkét és egy piros fejű jiggel ellátott sárga twisterrel indítok. Az első dobások üresek de nem váltok műcsalit. A szememmel a vizet kémlelem, hátha látok egy rablást, de semmi. Nem aggódok, jólesik nézni a környezetemet. Amikor a csali közel van reflexszerűen odapillantok és az utolsó pillanatban veszem észre, hogy a mélyből a műcsalim után úszik egy kilón felüli csuka. Sajnos már késő volt, mert túl rövid volt a kint lévő damil. Próbáltam visszavezetgetni a twistert de már gyanús lett a csukának és visszafordult a mélybe. Még próbálkoztam, de aznap nem volt több érdeklődő. Jövőhét szombatra esett Május elseje aminek a megünneplése másodikára lett elhalasztva különböző okok miatt. Mivel a szombat az szombat, így édesapámmal elindultunk délután ugyanarra a helyre. Az egy héttel korábbi eseten felbuzdulva gyors összeszerelést követően repült is ugyanaz a műcsali ugyanarra a helyre. Miközben igyekeztem minél jobban végigpásztázni a medret elakadtam egy vízalatti farönkben és ott maradt a műcsalim. Mivel még egy ugyanolyan nem volt, így kénytelen voltam valami mást keresni.

A bejegyzés folytatása a Halmánián, katt ide!

Higgye el mindenki, hogy 350.000 ember már tud érdeket képviselni és érvényesíteni is! A törvények minket védjenek, ne a lopót, azt aki mindent visz, mint a piros hetes. Nem látom elveszett ötletnek az aláírásgyűjtést sem, ami akár egy népszavazás alapja lehetne a törvény szigorítása érdekében!

Sziasztok!

A szigligeti óriásharcsák szomorú története állóvízbe dobott kőként mozgatta meg a hazai horgásztársadalmat, ki-ki vérmérséklete szerint reagált a megtörtént borzalmasan véres eseményre. A megrázó tényeken kívül, a nagy anyagi biztonsággal, magas kapcsolati tőkével rendelkező, jól szórakozó elkövetők előkelő társadalmi pozíciója, önnön törvényeken felül álló, sérthetetlen, öntelt hite korbácsolta fel a kedélyeket és generált elemi indulatokat. Különböző portálokon -amelyek merték vállalni és nem törölték különböző érdekekből- és nálam is, a hozzászólások százai olvashatók e témában. Az összes közül, csak egy, nekem küldött, a helyzetre nagyon jellemző levélrészletet emelnék ki, mely jól érzékelteti a tettesek adott lelkiállapotát:

“Sok embert elkap az adrenalin, szerzés, a fogás ösztöne. Nem mondom, hogy helyes, de valahol értem! Gondold ezt a két barmot Györökön! Kiütnek néhány óra alatt félmillió értékű halat (nem rossz fizetés, akárhogy is vesszük). Mellette, gondold el azt az élményt, amit a halak megfogása adott. Néhány óra alatt kitépni 30 kg átlagsúlyban, több mint 10 halat. Ebben a kifordult világban, a minden erkölcsi gátlástól megszabadult emberek milyen jól szórakozhattak!”

A 2009. augusztusában meg(újjá)alakult Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. -adjunk nekik némi türelmi időt jószándékuk bizonyítására- egyik elsődleges, kiemelkedő tevékenységének érzi az új szemléletű halőrzés feladatát. Ennek értelmében kiemelt fontosságúnak, tájékoztatásra érdemesnek tartja a “Harcsa-mementó” írásomra való hivatkozást. Hittétek volna ezt valaha? Mert, én nem! Ha, a hangunk felér odáig, az már kezdésnek nem rossz jel! Talán ezen a fronton is megmozdul valami, a tisztességes többség érdekében? Úgy legyen!

Tudom, hogy az illegális halfogásnak -mint üzletszerű megélhetési forrásnak-Magyarországon nagy hagyományai vannak, se szeri, se száma, a nap-mint-nap nyilvánosságra került eseteknek és mindez még csak a jéghegy csúcsa. Tud valaki arról, hogy az akarattal, vagy véletlenül tettenért és nagyértékü eltulajdonítás, állatkínzás miatt elitélt tettesek milyen -példás, elrettentő- letöltendő büntetést kaptak az elmúlt időben? Még mindig bocsánatos bűn tiltott módszerekkel halat lopni, állatoknak fájdalmat okozni, bestiális módon kínozni a világnak ezen a felén? Nos, úgy tünik, igen! És ezen tevékenségüket nem befolyásolják év,- és napszakok, eső, hó, fagy, köd, éj, vagy nappal.

Alig fejeztem be előző -szigligeti esetet feldolgozó – írásomat és máris az éppen csak elkezdődött az új év hetedik napját írtuk. Ebben az év eleji -horgász szemmel- üresjárati hangulatban egykedvűen tallózgattam a különböző horgászportálokat, netán találok valami érdekeset. Aztán az egyiken -kerekre nyitott szemű, nemvárt meglepetésemben- az alábbi csevegésbe ütköztem:

Neszmély madártávlatból a csodás Duna parttal, nyáridőben.

“- Ma lenéztem a Dunára, ha már ilyen szép idő van. Hát nem kellett volna. A rabsicok pont akkor fogtak egy 30-as harit. Nem volt szép látvány…”

“- Én is láttam őket, és csináltam pár fényképet is, de aztán elkezdtek fenyegetőzni és inkább nem telefonáltam halőrnek. A harit én is olyan erős 25-30 kilóra tippeltem.”

“- A kapás botokat az épp nem halat vonszoló userek tisztes távolságban rejtegették a hóban. Furcsa is volt, hogy amint ballagok a parton, meglátom a jónépet, azok meg úgy eresztették el a botokat, mintha villanypásztor lenne. Hát 150 méterrel odébb nem jön velem szembe harcsát vontatva -ha jól láttam, nadrágszíjon- a kései mikulás?
Max. a külsérelmi nyomok alapján lehetett volna bizonyítani a külső akasztást, de, mire kivonszolta vízen, havon, sáron, sóderon az útra, szerintem a halat már nyúzni sem kellett, mehetett egyenesen a fazékba.”

“-Ismerem a fajtájukat. Gondolom, a hari egy helyi vendéglátó konyháján végezte, az ára pedig valamelyik, szintén helyi vendéglátóban átváltozott folyékony kenyérré. A végén még megsajnálom őket, a ,,megélhetési bűnözés”-ért.”

“- Ma Neszmélyen mentem le a partra a holtágaknál és Dunaalmás feléig sétáltam. Mivel egész éjjel és még nappal is esett így bőven belephette a nyomokat a hó. Ne reménykedj amúgy, a magányos sétád pusztán szerencse kérdése. Majd ha te is megismered a vermelő helyeket – amit a ,,kapás kollégák” már fejből nyomnak – akkor sétálj arrafelé többet!”

/A forrás megjelöléséhez a hozzászólók, különböző okokból… nem járultak hozzá./

Neszmély és az ominózus partszakasz az űrből.

Közismert, hogy a folyók öntisztulási, regenerálódási képessége az állóvízeknél sokkal nagyobb. Erre szép példa, az élővilága számára katasztrófális ciánmérgezést túlélő és lassan helyreálló, újra fejlődő Tisza esete. A folyókba beömlő csapadék,- és szennyvízek, egyéb szennyeződések részleges, vagy teljes tisztítása, kiiktatása tovább javít a helyzeten, azon vízek tisztasága, minősége ugrásszerűen javul, kedvező életfeltételeket, szaporodási lehetőséget biztosítva a bennük lévő életvilágnak. Azonban, ahol a bőség, ott előbb-utóbb megjelenik a bűn is!

Már eddig is sokat hallottam a dunai,- és egyéb folyóvízi rabsicok, az engedély nélkül horgászók -még a balatoninál is nagyobb mértékű- elszaporodásáról. Hiába no… a nagyon hosszú, több száz kilométeres, néha kanyargós, zegzúgos partszakaszok ellenőrzése majdnem megoldhatatlan feladat szervezetileg… ez szinte csábítja a megtévedt embereket az áhított gyümölcsre, a halak illegális, tiltott eszközökkel való fosztogatására. Szűkebb pátriájában mindenki tudott ezekről a közszájon forgó esetekről, de, hogy mindezt szemtanúk fényképekkel, videóval bizonyítsák, nos, ez újdonság volt számomra. Szinte belső kényszer hajtott a történtek alaposabb megismerésére, a dokumentumok közzétételére.

Internetes horgászbarátaim segítségével sikerült felvennem a kapcsolatot “anonim pergetővel”, a képek készítőjével, aki készségesnek mutatkozott, a fotókon kívül a tapasztaltakat is leírni, amit az alábbiakban közreadok:

A helyiek által harcsagödörként ismert hely… januári, gyakorló rabsiccal.

A harcsa fogását nem láttam. Így történt a dolog: gyalogoltam pergetőfelszereléssel a kiszemelt helyre egy bokros földúton, amikor félúton pecásokra lettem figyelmes. Hárman voltak, kettőnél volt bot. Ahogy megláttak, eldobták a botjaikat. Közelebb érve láttam, hogy eléggé suttyó fazonok, egyből tudtam, hogy miben sántikálnak. Nem ritka látvány a Dunán télen a gereblyéző… Gondolkodtam egy pillanat erejéig, hogy hívjak-e halőrt, de úgy döntöttem, hogy felesleges, inkább majd lesem őket, távolról, és ha folytatják a dolgot, akkor megpróbálok csinálni róluk pár képet. Gyalogoltam tovább a tervezett horgászatom helyére.

Nadrágszíjon vonszolt hatalmas harcsa.

Már majdnem ott voltam, amikor csobogásra lettem figyelmes. Egy fazon gyalogolt gumicsizmában a vízben, és -ha jól láttam- nadrágszíjra kötött harcsát vontatott maga után. Egy magas kövezést került így meg a vízben gyalogolva, gondolom, nem volt kedve a köveken botladozni a kb. 25-30 kilós harcsával. A haverja a kövezés hozzám közelebbi végén várta. Persze teljesen egyértelmű volt a szituáció innentől: a 200 méterrel visszább látott 3 suttyó és ez a 2 összetartoznak, és azokat előreküldték őrszemnek, hogy zavartalanul húzhassák kifelé a harcsát.

Odakiabáltam a harcsahúzónak, mi a helyzet, az meg mérgesen kiabált vissza valami érthetetlen dolgot, de a hangsúly eléggé agresszív volt. Elővettem a fotógépet és csináltam róla pár képet, amit meglátott és fenyegetve odajött hozzám (közben a másik ürge átvette a halat és húzta tovább). Kedvesen elmondta, hogy sokan vannak, és bármire képesek… Szerintem ott akkor csak az mentett meg, hogy majd’ 2 méter magas vagyok és nem merte vállalni a verekedést. Inkább ment és segített húzni a halat a haverjának. Közben persze nyomatékosította, hogy ne merjek halőrt hívni.

A neszmélyi harcsa utolsó útja.

Elég drága -legalábbis az én pénztárcámnak- a pergetőfelszerelésem, jobbnak láttam, ha nem akciózok, mert drága mulatság lesz.

A másik eset pár nap múlva történt. Most nem egyedül mentem, hanem jött velem haverom is. Nagyban pergetünk amikor látom, hogy jön 2 alak. Nem voltak olyan suttyó fejűek, mint a harcsás gereblyézők, gondoltam, ők is pergetni akarnak. Jöttek is, és beálltak mellém (tehát haver és közém!) 5 méterre.

Érted, ott a sok kilométer hosszú, szabad partszakasz, de ez beleáll a cipőmbe szinte… éééééééssssssss azzal a lendülettel, akasztja is le a horgot a keverőgyűrűről, és dob is a Dunába, de úgy, hogy engem keresztbe! Felszerelése egyszerű: nagy ólom, hármashorgok! Na, f..sza! Gyorsan kitekertem alóla a villantómat, felvettem a fotógépet. Bekapcsol, videó üzemmód, és elkezdtem felvenni. A videó azért lett ilyen rövid, mert magamba akasztottam a villantóm hármashorgát (mert a botomat nem mertem letenni, nehogy a másik ürge eltörje) és azzal szenvedtem, hogy megszabaduljak tőle. Elég kellemetlen lett volna, ha rám támadnak, én meg nem tudok normálisan védekezni, mert kezemben a bot, aminek a horga a hátamba van akadva.

Halmánia által valamennyire javított kép…

Végül, hamar be is fejezte a dobálást, és elindultak mérgesen hazafelé. Ekkor csináltam róluk pár képet, de mint már mondtam, ez egy öreg gép, sok ideig tart, míg zoomol, ezért nem lettek valami élesek a képek. Azért értesítettem a halőrt, és elküldtem neki minden képet és a videót is mindkét esetről. Elvileg a halőrök fel vannak szerelve a megfelelő szoftverekkel, szóval tudnak élesíteni a felvételeken. Amúgy, amint hallom, a halőrök számára ismerős alakokkal hozott össze a sors…

Ennyit tudok mondani. Nem ismerem az elkövetőket, de annyit tudok, hogy helyiek. A felvételeket meg használd bátran.

Üdv. “anonim pergető”

Forrás: BALATONI HORGÁSZAT 2010

A CIKK FOLYTATÁSÁÉRT KATTINTS IDE!

Kattints ide a beágyazott videó megtekintéséhez.